Zhenwu

Zhenwu, a történelmi személy

Zhenwu valaha Jing Le állam hercege volt, aki azért ment a Wudang-hegyre, hogy a belső alkímiát gyakorolja. Gyakorlása során mérhetetlen sok akadályt és nehézséget győzött le, míg 42 évvel később beteljesítette művelését és a Tai Yi Halhatatlan címmel ruházták fel, később pedig Zhenwu, a Hatalmas névvel illették. A Herceg-dombon található ősi épületeket az ő művelésének emlékére emelték.

A Wudang-hegységben a felső kolostor felé vezető út felénél találjuk a Tai Zi Po, más néven a Fu Zhen Guan (Zhen Herceg Dombja) kolostort. Zhen Wu fiatal korában az itteni könyvtárban tanulmányozta a taoista tanításokat, és ebben a kolostorban található a híres Tűreszelő Kútja is. Ennél a kútnál esett meg a következő történet:

Zhen Wu belefáradt tanulmányaiba és úgy döntött, hogy visszamegy szüleihez a császári udvarba. Nem sokkal azután, hogy útnak indult, találkozott egy idős hölggyel, aki egy nagy vasdarabot csiszolgatott. Megkérdezte a hölgyet, hogy mi célja a hatalmas fém csiszolásával, aki azt felelte, hogy tűt készít belőle. Ezen Zhen Wu igen meglepődött, hisz egy ekkora vasból tűt reszelni kilátástalanul nagy munka. Erre az idős asszony elmondta neki, hogy ha bármit el szeretnénk érni az életben, az csak hosszú, kitartó munkával lehetséges. Zhen Wu megértette a különös tanítást és újult erővel tért vissza tanulmányaihoz. Az idős hölgy nem volt más, mint a taoizmus legfőbb védőszentje, Ma Istennő.

A tűreszelő kútja
A tűreszelő kútja
A kút, ahol Zhenwu találkozott Ma Istennővel

Zhenwu, az Istenség

Zhenwu (a Tökéletesedett Harcos) legendás alakját a Hadakozó Fejedelemségek és a Han-dinasztia koráig lehet visszakövetni, amikor még Xuanwu (Sötét Harcos) néven ismerték. Az összetekeredett teknős és kígyó tartozik hozzá, akik a rejtélyes északi irányt, valamint a Víz Változó Állapotot jelképezik. Az egyik történet szerint az északi démonkirályok egy hatalmas teknős és kígyó képében idézték meg a Kan (Víz) és Li (Tűz) trigramok erejét. Zhenwu azonban uralma alá hajtotta a két misztikus állatot, mely azt jelképezi, hogy meditációjában sikerült megvalósítania a Kan és Li trigramok ereje fölötti uralmat.

Zhenwu ezután fogadalmat tett, hogy magára veszi a világ összes gonoszságát, hogy ne maradjon egyetlen rosszindulatú kísértet sem, és egyetlen lélek se tapasztaljon többé szenvedést. Egyik, a Mennyei Közigazgatásban betöltött feladata ezért, hogy védelmezzen a rosszindulatú kísértetek ellen.

Xuanwu az Északi Song-dinasztia (i. sz. 960–1128) alatt változott át a Zhenwuként ismert taoista Istenséggé, Zhenzong császár uralma alatt (998–1022). 1017-ben csodás módon megjelent egy teknős és egy kígyó, ezért Zhenzong császár templomot emeltetett Zhenwu tiszteletére, a Song-dinasztia akkori fővárosában, Kaifengben, Henan tartományban.

Zhenwut az alábbi címekkel tüntették ki:

  • a Tökéletesedett Harcos és a Tökéletes Mennyei Úr (Song-dinasztia)
  • Yousheng Tábornok (Song-dinasztia, innentől kezdik a taoizmus szellemi védelmezőivel, a Négy Szentként (Sisheng) ismert Mennyei Tábornokokkal együtt említeni)
  • a Sötét Menny Legfőbb Császára, az Ősi Bölcs és Kegyes Felség (Yuan-dinasztia, i. sz. 1304 után, mostantól kezdik szorosabban a Wudang Shanhoz és a császári családhoz kapcsolni)
  • Laozi 82. megtestesülése: Zhenwu a Ming-dinasztia alatt érte el népszerűsége tetőpontját, amikor a harmadik Ming császár, Zhu Di (1403–1424) személyesen is a híve lett. A császár 1412-ben nagyszabású építkezésbe kezdett a Wudang-hegyen, melynek eredménye a Tiltott Város (Yuxu Palota) lett. Ezután minden Ming császár áldozott Zhenwunak, mielőtt trónra lépett.
  • Zhenwut a Qing-dinasztia császárai is tisztelettel övezték, és Kínában, valamint Tajvanon a mai napig tisztelik.

A Wudang-hegy csúcsán, az 1612 m magas Tianzhu Feng vagy Jin Ding (Arany-csúcs) tetején található Zhenwu síremléke. A taoista kánonban számos feljegyzés található, melyek arról számolnak be, hogy az évszázadok alatt többször is látták Zhenwut a Wudang-hegyen. Ezen tekercsek jelenleg a pekingi Fehér Felhő Kolostorban találhatók.