A Nagy Dao

Az önmaga által létező neve a Dao. Ami a megnyilvánulást megelőzi, a Dao. Ő maga mozdulatlan és állandó, a mindent átható jelenlét. Maga a Xing, az Ősszellem, az Öt Hao együtt. A Nagy Daónak nincs alakja, sem neve. A minden létezőt átjáró forma nélküli Rend. Tartalmazza, és lehetővé teszi a sokféleséget, annak olvasztótégelye, más néven a lehetőségek anyaöle. Nem tesz fel kérdéseket, és nem ad válaszokat. Oly nagy, hogy nincsenek határai; oly kicsi, hogy semmi sem fér el benne. Az elme nem képes felfogni, így az emberi megértésen túl van. A nyelv a világ szülötte, a Dao e mögött van. Akkor tudjuk jobban megérteni, ha az intellektust hátrahagyva oly névtelenné válunk, tudatos választásoktól és értékelésektől szabadon, mint maga a Dao. Nem tudjuk követni, még akkor sem, ha hallottunk róla, nem tudjuk elérni, még akkor sem ha, meg is próbáltuk gyakorolni.

A Dao Négyrétű Megnyilvánulása

1. Mindennek forrása

Mindennek forrása, anélkül hogy jellemzője lenne. Erre azért képes, mert természete az Üresség, ezért ez a Dao teremtő forrásának gyökere. Minden jelenség a Daóból születik, és összetartó erejének megszűnése után, oda is tér vissza. Létezik egy makrokozmikus/mikrokozmikus párhuzam a természetben levő Dao, és az emberiségben levő Dao között. Ez azért nyilvánul meg, mert minden jelenség ugyanabból a forrásból (a Dao) ered, és ugyanazokat az alapelveket követi. Minden létező – növények, állatok, emberek, hegyek, folyók, szél stb. – fel van ruházva a Dao Párájával, minden teremtés Életerejével. Amikor bőséges és erős bennünk az Életerő, akkor egészségesek vagyunk, amikor gyenge, megbetegszünk, és amikor teljesen szétszóródik, meghalunk. Ezt felismerve a félelem és bizonytalanság megszűnik, megvalósul a Nagy Nyugalom Bölcsessége.

„A Dao testesíti meg az Eget és a Földet, ennélfogva meg tudja szülni őket. Az Ég és a Föld megtestesíti a tízezer miriád létezőt, ennélfogva táplálni tudják az egész teremtést. A sokszínűségük ellenére minden létező tartalmazza a Dao szikráját. A Dao üres és forma nélküli. Amikor azonban a Dao megszüli a jelenségeket, kibontakozik a szerkezet és a forma. Így a forma a Dao lakóhelye, a Szellem pedig a működése. Minden dolog a Nagy Végsőben (Taiji) megtestesülő mozgás és nyugalom körforgását követi. Semmi nem távolodik el a Dao alapelveitől.

A világegyetemen belül nincs semmi, ami nem követi a létezés egyes törvényeit, és nincs semmi, ami nem a Daót testesíti meg. Amikor a jelenségek formát öltenek, irányultságokat fejlesztenek ki. Irányultságuk kibontakozásával a formáknak érzéseik lesznek. Amikor befolyást nyernek az érzések, bizonyos cselekedetek fognak következni. A Dao formákban nyilvánul meg. Így szaporodni tud és át tud alakulni. Nincs semmi, amivé a Dao ne tudna válni, és nincs semmi, amivel ne tudna összeolvadni. Bár a Sárkány és a Tigris ébren van, fegyelmet kell tanulnunk, és nem szabad a munkálkodásukhoz ragaszkodnunk.” Dao Xuan Pian

2. Változtató

Változtató, mert a jelenségeket azok megszületése után szüntelen változásban, alakulásban tartja. A Föld és az Ég között a változás közvetlenül hat, végtelenül teremtve a létet. A nagy kozmoszban semmi sem örök, még a csillagoknak is megvannak a határai. Némelyikük gyorsan vagy nagy léptékben változik az emberi élethez képest, mások nagyon lassan. Ezt felismerve megszűnik az aggódás, megvalósul az Örök Derű vagy Boldogság.

3. Rendező

Rendező, mert a jelenségeket jellemző változás nem véletlenszerűen, hanem egy meghatározott rendező elv szerint történik. Teremti, rendezi az egész világegyetemet. Bár ő a legkisebb részét sem képezi, eredendő tisztaságával, önzetlen nyugalmával mégis mindenütt jelen van. A Dao először Erényként nyilvánul meg, mint az Életerő mérhető ereje. Támogatja, és helyrehozza a világ működését, mélyen átitatva az életet a Dao fényének sugarával.

Az Erényt gyakorolni és követni lehet. A tökéletes Erény túl közel van a Daóhoz, ezért nem lehet teljesen gyakorolni és így követni sem. Az embernek túl kell lépnie önmagán, hogy megvalósíthassa mindezt. Amikor a természet a Dao útját követi, az évszakok időszerűek, és minden élő létező táplálódik és megújul. Mivel a test belső világegyeteme ugyanazokat a törvényeket követi, amik a természetet irányítják, a test meg fog újulni, amikor a Dao alapelvei szerint működik. A közönséges személy az Élet Páráját a nemzésre használja, a taoista beavatott viszont belül megőrzi azt, és a test táplálására és megújítására használja fel. Ezt felismerve megszűnik a sóvárgás, megvalósul a jelenségeket irányító Nagy Rend Tudása.

„A Dao nem köszönheti a létezését semminek, ennélfogva életet tud adni minden létezőnek. Amikor azonban megnyilvánul, a Dao nem üres többé. Amikor a szerkezete szereppé válik, a Dao életet ad az emberiségnek. Mivel az emberiségnek a Daóban van az alapja, meg tudja érteni az Ég és Föld tartósságát, fel tudja fedezni a Yin és Yang kamráit, intuitíven meg tudja érezni a nemzés és átalakítás alapelveit, és tudja a helyét a létezők hatalmas rendjében. A Bölcs olyan személy, aki áthatolt ezeken az alapelveken és megértette a Daót.” Dao Xuan Pian

4. Összhangba hozó

Összhangba hozó, mert a jelenségeket egymástól nem elválasztva, hanem egymással összhangban alakítja. Ha felismerjük a jelenségek egymástól való függését, megszűnik a ragaszkodás, megvalósul a Nagy Guan Yin, azaz a Nagy Együttérzés.

 „Ismerjük az Ég akaratát, és képesek leszünk megtartani a testünket. Értsük meg a Bölcsek szavait, és képesek leszünk a Dao alapelveit követni. Ha meg tudjuk őrizni a testünket, sokáig fogunk élni. Ha a Dao alapelvei szerint élünk, képesek leszünk nagyszerű cselekedeteket véghezvinni. Ha sokáig tudunk velük maradni, a családunk és az országunk nem lesz veszélyben. Ha nagyszerű cselekedeteket tudunk megtenni, a gyerekeink és az unokáink mindig biztonságban lesznek. Amikor nincs veszély, soha nem fognak ártani nekünk.”Dao Xuan Pian

Bai Yuchan a Liang utalásai a Rejtélyre című írásában olvashatjuk:

„A Dao mindenhol létezik a világegyetemben, és nem hatnak rá a lények. Minden létezést megelőzően, először Őseredendő Qiként nyilvánul meg, és végső soron nem más, mint üresség és nemlétezés. Rejtélyes és semmilyen módon nem lehet megmérni. Oly nagy, hogy nincs semmi rajta túl, oly apró, hogy benne sincsen semmi. Oly hatalmas, hogy tartalmazza Ég és Föld egészét, oly parányi, hogy még egy tollpihébe is képes belépni. A Bölcsek a tudatukra hagyatkoznak, hogy kapcsolatba lépjenek vele. Ezt nevezzük Daónak.

A Dao nem igényli az ürességet, az üresség viszont természetes módon tér vissza hozzá. Ehhez hasonlóan, ha az ember kiüríti a tudatát, akkor a Dao magától fog visszatérni hozzá. A Daónak eredetileg nincsen neve: nem lehet a közelben elérni, ugyanakkor nem lehet a távolban elveszíteni. Sem négyzetes, sem kör alakú, nem helyezkedik el sem belül, sem kívül. Csak a Bölcs képes intuitíven megérezni egy olyan állapotban, amiben a három méregnek nincs gyökere, és a hat vágynak nincsen magva.  Ez az igazi megvilágosodás: egy olyan állapot, ami az üresség és nemlétezés része.”