Dao előadás Győrött: 2013. 10. 12. (15.00–18.00)

Dao előadás Győrött: 2013. 10. 12. (15.00–18.00)

Az előadás a Cantong qi (A hármas egység pecsétje) című taoista alkímiai művet mutatja be az érdeklődőknek, amit a hagyomány Wei Boyangnak 魏伯陽 tulajdonít (i. sz. 2. század) és főként a taoista alkímiára fejtette ki hatását. A mű értelmezéséhez különösen a benső alkímia járult hozzá, mivel tanainak és gyakorlatainak eredetét látja benne, alapelveinek és módszereinek teljes felépítését szemlélteti és tartalmazza. A mű három nagy eszmeáramlatot egyesít:

1)      a Yijing 易經 (Változások könyve) kozmológiáját,

2)      a taoizmus nemcselekvését (wuwei 無爲), valamint

3)      az alkímia cselekvését („a tűzzel és a tűzhellyel végzett munkát”).

Az első rész a megnevezhetetlen dao 道 és a megnyilvánult létezés kapcsolatát vizsgálja, középpontjában a világmindenséget mozgató erők (Sarkcsillag, Ég-Föld, Nap-Hold) állnak.

A mű tehát elsőként a világot létrehozó és mozgató erőket térképezi fel (kozmológia és asztrológia), majd a 2. és a 3. részben ebbe a kozmikus „keretbe” helyezi bele az embert, illetve tárgyalja az átalakításokat (alkímia).

Az előadás az alkímiai taoizmus kozmológiájára összpontosít, a qigong táborokban elhangzottakat foglalja össze röviden.

Ajánlott felkészítő olvasmányok:

http://www.aranyelixir.hu/content/fabrizio-pregadio-az-aranyelixir-utja-4-fejezet-cantong-qi-harmas-egyseg-pecsetje

http://www.aranyelixir.hu/content/fabrizio-pregadio-az-aranyelixir-utja-5-fejezet-waidan-cantong-qi-utan

Előadó: Horváth Gábor

Helyszín: Győri Központ, Győr-Belváros, Árpád út 51/A.

Jelentkezés és további információ: Eredics Ancsa daotaiji@gmail.com