Pár sorban leírnám, hogy milyen fejlesztések történtek a Tanyánkon.
- Nagyon sok fa és bokor le lett metszve, igazán szépek lettek! Néhányukra már nagyon ráfért.
- A leghátsó részen, a tavon túl, az ott lévő kis pavilonig egy kis erdőt telepítettünk, egész nagy fákkal. Ezek a fák védelmet és árnyékot adnának az itt sátrazóknak. Szilfákat tettünk ide, melyek nagyon gyorsan és igen nagyra nőnek.
- A nyári elvonulások során kedvelt kis ligetet, a diófák mellett, kibővítettük úgy kétszeresére, hogy kényelmesen elférjünk az árnyékukban.
- Kijelöltük a leendő meditációs ház alapjait, és ültettünk köré a meditációhoz méltó nagy fákat, többek között juhart és platánt.
- A parkoló melletti kis gyümölcsöst is bővítettük hat fával, köztük meggyfával, ehető berkenyével, naspolyával.
- A két faház mögötti kis erdőkbe közel 80 fa is el lett ültetve. Az ott lévő fák már nagyon idősek, így szükség van az utánpótlásra.
- Ahogy bejövünk a kapunk, a jobb oldalra kis sövényt ültettünk bordó levelű bokrokból.
A hétvégén ismét fa és növényültetés lesz a Tanyán. Kaptunk ajándékba sok különleges virágot, és mi is viszünk bokrokat és fákat. Van két különleges fa is, melynek China Girl a neve:

China Girl
Állítólag a kecses és elegáns virágáról és a télen termő életet sugárzó piros terméséről kapta nevét. Van egy párja is, a China Boy nevű növény, mely ha nincs a Girl mellett, akkor az nem ad gyümölcsöt.

China Girl termése
A hétvégén, November 15-16 markolóval kialakítanánk az utakat a leendő elvonulóházakhoz.
A 8 és fél tonnás markoló a hátsó részen mély nyomokat hagyott, melyet földdel fel kellene tölteni, majd tavasszal füvesíteni. Ehhez sok munkáskéz kellene.
Összességében, ha tudtok, akkor most hétvégén is folytathatjuk a Tanyánk szebbé tételét!
Ölel Benneteket, András