A Taoizmus Története

A Taoizmus tanításait Huangdi, a Sárga császár fektette le i. e. 2696–2598 között, és Laozi erősítette meg kb. 2500 évvel ezelőtt. Tanításainak központjában a Nagy Tao áll. Egyes becslések szerint a taoizmust világszerte a Föld népességének 13%-a követi, melyből csak Kínában 400 millió gyakorló él. Ezt a tendenciát jól mutatja, hogy honlapunkat több száz ezer látogató tekintette meg a világ minden tájáról. Mára testvérvallásával, a Buddhizmussal együtt, az egyik legdinamikusabban terjedő irányzat a nyugati világban is.

A taoizmus egy olyan ősi tudástár, ami a kínai történelem során különféle jelenségek sokaságán keresztül jelenítette meg magát. A taoizmus hatása oly átható, hogy nehéz lenne megnevezni a kínai civilizációnak akár csak egyetlen szeletét is, amit ne érintett volna meg valamilyen módon. Politika, vallás, tudomány, gyógyászat, pszichológia, művészet, zene, irodalom, dráma, tánc, tervezés még a hadászat is – a törekvések mindezen területein találni olyan jelenségeket, ami a taoizmus jellegzetes lenyomatát hordozzák.

A speciális taoista irodalomnak hihetetlen tárháza maradt fenn, ami különleges témájú tanok széles körét tartalmazza. Ezen tan nagy részét számos titkos nyelvbe foglalták, olyan változatos megfogalmazásokat használva, mint a kozmológia, mitológia, vallás, történelem, regényirodalom, humor, mágia és alkímia. Szükségtelen mondani, hogy ennek az irodalomnak a megfejtése elrettentően óriási munka, nem csak azért, mert számos kód létezik, hanem azért is, mert egyetlen kód is számos különböző értelmezést takarhat.

A taoista gyakorlásban korszakokon keresztül alkalmazott módszerek is számosak és változatosak. A technikák ezen széles köre magában foglal testi, testi-lelki és tudati gyakorlatokat, beleértve a mozgás különleges módozatait, légzést, nemi aktust, tekintést, imaginációt, vizualizációt és álmodást. Van sok összpontosító gyakorlat is, ami különleges mintázatok szerinti sétálást, gondolkodást és írást használ segédeszköznek. Más gyakorlatok emberi szolgálatot és bizonyos fajta társadalmi kapcsolatok művelését foglalnak magukban.

A legkorábbi ismert taoista szövegnek a mind konfuciánusok, mind taoisták által nagyra becsült Yi Jing tűnik, amit az egyik alapvető kínai klasszikusként ismernek. Olyan időben szerkesztették, amikor a jövendölést a kormányzás szerves részének tekintették, és a Yi Jing magvát alkotó írások külső megjelenése jóslatokra emlékeztet. A taoisták a Yi Jinget az egyik legrészletesebb útmutatónak tekintik az emberi fejlődéshez, a taoista szellemi alkímia titkos nyelvezete továbbá, ami az egyik fő oktatói forma, nagyrészt a Yi Jing szimbolizmusán alapul.

A Yi Jing után kétség nélkül a leghíresebb és legnépszerűbb taoista klasszikus a Dao De Jing. Ezt a szöveget egy ősi társadalmi rend hanyatlásának korában írták és jegyezték le, egy olyan időben, amikor minden komolynak ítélt írás társadalompolitikai ügyekkel foglalkozott. Nem meglepő ezért, hogy a Dao De Jing nagy részét uralkodóknak adott tanácsok formájában mutatják be. A taoisták ezt egy alapvető szövegnek tekintik, alap meditációs technikák és tudati hozzáállások modelljeit származtatva belőle. Nagyszámú szövegmagyarázat és származtatott irodalom alapszik a Dao De Jingen, beleértve Laozivel, ezen korai klasszikus nagyra becsült átadójával társított más írásokat és tanokat.

A taoizmus történelmi eredetét, mint szinte bármit körülötte, homály fedi, jelképekbe és mítoszokba burkolva. Az eredet kérdéséhez kapcsolódó anyag nagyja a beavatási tanokból áll vagy velük függ össze, amelyeknek a megértése és alkalmazása a körülmények szerint változik. A taoizmust néha a Huang-Lao tanításnak nevezik, a tanítás két fontos névleges vezetője után, akik állítólag több ezer éve éltek. Viszont még ezeket az embereket is inkább közvetítőkként mutatja be a hagyomány, semmint a taoista tanítások létrehozóiként. A taoizmussal társított egyes kultúrális ősalakokról gyakran azt mondják, hogy rendszerezett megfigyelés, szemlélődés és kísérletezés által tettek szert a tudásukra. Más tanításokat szellemi felismeréseknek tulajdonítanak. Egy taoista lexikon azt mondja, hogy a „taoizmus” minden megnyilvánulást megelőzően a tudat titokzatos birodalmában található, ahol a gondolat megszokott megkülönböztetései nem léteznek.

Röviden, lehetséges hogy a taoizmus eredetét vagy származását nem lehet a hagyományos módszerekkel egyértelműen megállapítani. Ez a helyzet nem csak a taoista irodalomban fellelhető adatok sokszínűsége és természete miatt van így, hanem a hozzá társult adatok csekély száma miatt is, amik a taoizmus eredetét meghatározott időhöz, emberekhez vagy helyekhez kötnék. Ami általános véleménynek tűnik, az az a gondolat, hogy a taoizmus úgymond függőleges viszonyában meghaladja a történelmet, olyan értelemben, hogy állítása szerint a tapasztalás más dimenzióival létesít kapcsolatot túl az evilágin, vízszintes értelemben pedig úgy, hogy állítása szerint visszanyúl a történelem előtti időkig. A taoista hagyomány az evilági síkon a korai megnyilvánulásait általánosságban az elő-kínai civilizáció kezdetével társítja, ugyanakkor fenntart egy folyamatos vagy időlegesen megújított kapcsolatot egy magasabb forrással is. Természetesen egyáltalán nem szükséges betű szerint hitelt adni a taoista történelem akármelyik fantasztikus meséjének, annak érdekében, hogy értékelni lehessen őket, mint kifejeződéseit annak a gyakori állításnak, miszerint a hagyományok által szocializált tudat nem abszolút módon észleli a világegyetem szerkezetét az idő és a térbeli elhelyezkedése miatt, és hogy létezik az emberben a képesség további dimenziók észlelésére.

Bizonyos értelemben a taoista tanban jelen levő oly sok különleges képességet és csodát, lehetséges mint az emberi lehetőségek iránti érdeklődés jeleként értelmezni. Gyakran megfigyelték továbbá, hogy a szerte a világon megtalálható, titkos tanokon keresztül állítólagosan hozzáférhető különleges erők leírásai nagyon hasonlóak. Ami talán még az ilyen lehetőségeknél is jelentősebb, az a hatásuk a világra, és egyes titkos hagyományok jobban hangsúlyozzák a rendkívüli tudás és erő használatát és szerepét, mint a lehetőségük puszta tényét. A taoizmuson belül a tudás és erő gyakorlatából eredő konkrét egyéni vagy kollektív haszon illetve ártalom kérdése arra vezetett egyes gyakorlókat, hogy útjuk során mindent alárendeljenek a tudatosság maradandó megszilárdítására irányuló keresésüknek.

Ezen gyakorlók között voltak a Teljes Valóságként ismertté vált iskolák taoistái. A Teljes Valóság taoizmust, ami a 11. és 13. század között emelkedett ki mint különálló mozgalom, a tapasztalás teljessége foglalkoztatta, illetve az emberi fejlődés előmozdítása mind a hagyományos, mind a végső igazság birodalmaiban. Ez a törekvés ennek megfelelően a társadalmi és misztikus gyakorlatban is megnyilvánult, mivel a Teljes Valóság követői a buddhizmus, konfucianizmus, csakúgy mint a taoizmus általuk vélt lényegiségének átölelésére törekedtek.

A Teljes Valóság taoizmus hatása nagyon erőteljes volt és bizonyos területeken túlhaladta a koros és hanyatló csan buddhista iskolákat, amik korábban évszázadokig rendkívüli hatást gyakoroltak a kínai civilizációra. Az biztos, hogy sok közös volt a Teljes Valóság taoizmusban és a csan buddhizmusban, nevezetesen az összpontosító meditációs gyakorlatok és a hagyományos tanítások friss nézeteinek bevezetése. A Teljes Valóság taoizmus megnyilvánulásaihoz használt irodalmi formátumok között volt az alkímia szóhasználata és képvilága. Az alkímia Kínában az egyik legősibb és legelterjedtebb érdeklődési terület, amit most ezek az új taoisták vettek át, mint a belső átalakulás és finomítás folyamatának jelképrendszerét.