Menü
GyakorlatTanítások

A Nagy Dao

"A Daonak nincs gyökere, sem szára, sem levele, sem virága,
de mind a tízezer dolog belőle születik és belőle fejlődik ki.
A nyugodt elmében és a harmonikus Qiben lakozik
és az együttérző Szívben szeret megnyugodni."
– Guan Zi, Qi állam miniszterelnöke (i. e. 770-476) –
A Dao minden megjelent formának a forrása, így Ő maga teljesen formátlan. Pont azáltal, hogy túl van minden alakon, színen és képzeleten, képes a színes világ megteremtésére. Ha bármilyen színe vagy alakja lenne a Nagy Daonak, már nem lenne képes a mindenség megteremtésére.
Emberként alakkal és színekkel rendelkezünk, épp ezért, ha általuk keressük, nem leszünk képesek meglelni a Daot. Használhatjuk szemünket vagy fülünket, sőt elménket is a Dao keresésére, de formátlansága fellelhetetlen lesz számunkra. Csak akkor leszünk képesek tapasztalni erejét, ha a megjelent formák és színek létezésének forrásáig visszajutunk, abba a nyugalomba és harmóniába, mely a teremtés kezdetén volt jelen. Ez a nyugalom és harmónia nem egy távoli állapot, mivel a szívünk mélyén, az akadálytalan áramlásban, a megbékült elmében megtalálhatjuk.
Ez az állapot nem megragadó, éppen ezért képes meglelni a Daot. Ha elmével, akarattal kívánjuk megkeresni Őt, – mivel ezek formaiak – nem leszünk képesek találkozni vele. Csak a bennünk lévő formátlan által tapasztalhatjuk erejét, érezhetjük támogatását.
  • Nem birtokolhatjuk, de használhatjuk a Dao erejét
A Nagy Dao erejét és a támogatását nem birtokolhatjuk, nem sajátíthatjuk ki magunknak. Erre csak az alakkal rendelkező teremtett elménk törekedhet, még akkor is, ha eleve nem is lehet erre képes. Az együttérző nyugodt szív mentes a birtoklás és a kisajátítás vágyától, ezért képes összhangban lenni a Daoval. Ha képesek vagyunk általa meglelni a Daot, bár nem birtokolhatjuk Őt, de támogatását használhatjuk, áldását élvezhetjük.
A Nagy Dao alaktalansága túl van az időn, így nem rögzített sem helyben, sem időben. Rögzített elménkkel ezen állandótlansága felfoghatatlan, így csak a Nagy Áramlásban, az állandó megújulásban tapasztalható és használható az ereje. Talán ez az oka annak, hogy a Dao szó nem az állandóságra utal, hanem áramlásra, a Nagy Úton való haladásra.
A Dao írásjegy jelentése
„A Dao elrejtőzik a szó és a nem-szó között”
A kínai nyelvben az írásjegyek nem csak a kiejtésre utalnak, hanem mélyebb jelentéssel is hordoznak. Vannak írásjegyek, melyek a megértés szintjétől függően akár több jelentést is hordozhatnak, sőt, ha minél korábbi alakjait tanulmányozzuk, annál mélyebb megértésünk lehet annak mondanivalójáról.
Illusztráció
Illusztráció

A Dao írásjegyének két ősi formája

A Dao írásjegy jelentésének megértéséhez előszőr a mostanság használt alakját vesszük alapul. Ez a következő:
Illusztráció
Az írásjegy közepe egy bölcset, illetve annak fejét ábrázolja, két nyitott szemmel, mellyel az égre tekint. Az eget a vízszintes vonal képviseli. Azért bölcs, mert képes az ég jeleit meglátni és értelmezni, és e tudás által képes valódi önmagát, igaz lényegiségét megtalálni. Mivel a vízszintes vonás az írásjegy felső harmadában található, ezért a Mennyre, azaz az Élet Forrására is utal. A bölcs két szeme a Napot és a Holdat jelképezi, azaz a Yang és Yin két forrását. Mindez körbe zárva azt jelenti, hogy a Dao a Yang és a Yin forrása és harmonikus fenntartója.
A bölcs haja szabadon van engedve, ami a csillagokkal való kapcsolatra utal. A haj képes befogadni a csillagok erejét, így ez az egyik oka annak, hogy a Daoizmusban nem borotválják le a szerzetesek fejét. A haj hosszúra való növesztése és rendszeres fésülése egyfajta gyakorlat az ég adta sorsunkkal való megbékülésre. A hajat mutató két vonás közül a bal a Napot, a jobb oldali a Holdat jelképezi. Ezek a Yang és Yin két forrásai, azok az erők, melyeket mi emberek itt a földön tapasztalhatunk.
Az írásjegy alsó részén egy ösvény látható, melyen három lépést tesz meg a bölcs. Ezeket a lépéseket az írásjegy bal oldala jelöli, mely közül a felső vonás az égire, a középső az emberire az alsó pedig a földi világra vonatkozik. Az alsó két vonás összeér, utalva arra, hogy az ember a földön jár. Az ösvény és a három vonás együtt mutatja, hogy a bölcs az ösvényen, azaz az Úton való haladás által egyesíti az ég, az ember és a föld három világát. E világok egyesülése maga a teremtés ereje, az élet forrása és egyben a fenntartója is. A bölcs a járást a bal, azaz a Yang lábával kezdi el, rámutatva arra, hogy nekünk embereknek kell kezdeményeznünk az Úton való haladást.
A Dao írásjegye így egyben egyszerre mutatja a célt és a hozzá vezető utat is. A bölcs az égre tekintve, mindennek a Forrásához vezet minket, és a három lépésével mutatja, hogy ennek a Forrásnak az eléréséhez az Ég, az Ember és a Föld egyesítése, azokkal való összhang szükséges.

中 Zhōng, a Közép

A Daot gyakran hívják Középnek, a Mindenség Közepének. Természetesen ez nem egy rögzített helyre utal, hiszen ha azt nézzük, hogy a tér végtelen, akkor minden egyes része egyben közepe is ennek a végtelennek. Bárhol is vagyunk, mindig középen vagyunk, együtt a Nagy Daoval.
A Közép jelentése azt is mutatja, hogy a Dao a Yin és Yang, azaz a két szélsőség között helyezkedik el. E helyről kisugározva örvénylik, és áramlásával tartja mozgásban őket.
Végül a Közép arra is utal, hogy Ő a jelenségek szíve, mindennek a lényegisége. Belőle születik, majd általa él és működik minden, majd megszűnésével visszatér Hozzá. Ha képesek vagyunk megtalálni emberi mivoltunk közepét, annak lényegiségét, akkor ott meg fogjuk találni a Daot is. A „Közép tartása” kifejezés arra a gyakorlatra utal, aminek a segítségével az Útra léphetünk.
„Az Önmaga által létező neve a Dao.
Ami a megnyilvánulást megelőzi, az a Dao.
Ő maga mozdulatlan és állandó, a mindent átható jelenlét.
Maga a Xing, az Ősszellem.
A Nagy Daonak nincs alakja, sem neve.
A minden létezőt átjáró forma nélküli rend.
Tartalmazza és lehetővé teszi a sokféleséget,
annak olvasztó tégelye, más néven a Lehetőségek Anyaöle.
Nem tesz fel kérdéseket és nem ad válaszokat.
Oly nagy, hogy nincsenek határai; oly kicsi, hogy semmi sem fér el benne.
Az elme nem képes felfogni, így az emberi megértésen túl van.
A nyelv a világ szülöttje, a Dao e mögött van.
Akkor tudjuk jobban megérteni,
ha az intellektust hátrahagyva oly névtelenné válunk, tudatos választásoktól és értékelésektől szabadon,
mint maga a Dao.
Nem tudod követni, még akkor sem, ha hallottál róla;
nem tudod elérni, még akkor sem, ha meg is próbáltad gyakorolni.”
A Dao megteremti a világot
Taishang Laojun Kaitian Jing – A Legnagyobb Tiszteletreméltó Úr Megnyitja a Világegyetemet Szentírás. Részlet:
„Mielőtt az ég és föld megnyílt volna, minden végtelen volt a nagy tisztaságban, a puszta nemlétben. Lakatlan, üres és határtalan volt.
Sem Ég sem Föld: sem Yin sem Yang,
Sem Nap sem Hold: sem Fény sem Visszatükröződés,
Sem Kelet sem Nyugat: sem Zöld sem Sárga,
Sem Dél sem Észak: sem Lágy sem Kemény,
Sem Menedék sem Támogatás: sem Ölelés sem Közelség,
Sem Bölcsesség sem Megfontoltság: sem Hűség sem Jóság,
Sem Jövés sem Menés: sem Születés sem Elmúlás,
Sem Elől sem Hátul: sem Kerek sem Négyszögletes,
Több száz milliónyi alkalommal átalakult, az egész hatalmas és üres, üres és hatalmas. Sem forma sem jel. Oly tiszta – létezés és üresség! Ó mily kifürkészhetetlen!
Sem Mérték Sem Vég: sem Magas sem Alacsony,
Sem Páros sem Páratlan: sem Bal sem Jobb.
Fent és lent, egyedül a tiszta létezésben, a tiszteletreméltó Úr, a Dao a nyitott rejtélyben pihent a csendes lakatlanság mögött a rejtélyes ürességben. Nézni és nem látni, hallgatni és nem hallani. Csak mondod és már ott is terem, nem látod alakját. Csak kimondod és nincs ott, bár minden létező lény egy életen át követi őt. A nyolc határ mögött, lassan-lassan először osztódni kezd. Lesüllyed, hogy megformázza a finomat és a csodálatost, hogy létrehozza a világot.”

一Yī , az Egy

Nem felfogható okoknál fogva a Dao megteremtette az Egyet. A folyamat innentől tiszta emberi elmével megérthető. Az Egy még nem a kettőség része, mert nem a világegyetem egy részére vonatkozik. Az Egy szó inkább az egység és mindenség kifejezése, amin kívül nem létezik semmi. Míg a Dao túl van a létezésen és nem-létezésen, az Egy már a létezés, a „van” állapota. Szűkös emberi megértésünk legtöbbször egy ősanyagként szeretné mindezt felfogni, ám az a teremtés későbbi folyamata. Az Egy maga a Tér lehetősége. Egy olyan állapot, amiben már történhet valami, de még nem történik meg.
Az Egy bár tartalmazza a teremtés további folyamatait, mint ahogy egy szilvamagban is benne rejlik a szilvafa teljessége, mégis mozdulatlan, ezért is hívják a Lehetőségek Anyaölének. Mozdulatlan, de gomolyog. Egy önmagába térő áramlás, így nem az egyik helyről a másik helyre való mozgás jellemzi. A cselekvés ellentéte, így a nem-cselekvést gyakorolva képesek is lehetünk tapasztalni. Sehol sincs, de mindenütt jelen van. Tapasztalhatjuk a legkisebb részletben is, és a végtelenben egyaránt. Megpihenve benne meríthetünk a Teremtés forrásából. Már benne rejlik a képesség bárminek megalkotására, ezért maga a Fény. Az Egy oszthatatlansága mindennek az eredetét tartalmazza, a létezésben a páratlan kiválóságot. Páratlan kiválóság, mert ez a felfogható legvégső Erény, a Dao Nagy Erénye. Később, mikor a tanítvány a teremtés útján visszafelé halad, Erényt gyakorolva ezen végső Egyhez közelít. Ezzel azt az erényes tettet kívánja megvalósítani, aminek már nincsen oka, mint ahogyan a Dao is ok nélkül teremtette meg az Egy Fényét. Ez a tett legtermészetesebb formája. A Végső Erény.
A Nagy Egy olyasvalami, ami fölött már semmi más nem létezik. A lét varázslatának titka abban áll, hogy a cselekvést a nem-cselekvés elérésének érdekében használjuk. Nem szabad mindenen átugorva közvetlen behatolást kívánni. A ránk hagyományozott életelv szerint, kézbe kell vennünk a Xingen való munkálkodást. Eközben vigyázni kell arra, hogy tévutakra ne tévedjünk.
A hagyományos kínai filozófiában az Egy nagyon jelentős helyet foglalt el. A hatalmas egységet a Yin és Yang egyesülése hozza létre. Laozi szerint:
"A Dao szülte az Egyet, az Egy szülte a kettőt, a kettő szülte a hármat, s a három szülte az összes létezőt.”