Az Öt Fázis elmélete, melyet az akupunktúrából is ismerhetünk, már a tű előtt is létezett, ezért elsősorban nem a gyógyítással kapcsolatos, hanem a jelenségvilág leírását tartalmazza. Az elmélettel kapcsolatban fontos tudnunk, hogy nem különálló Fázisokról beszélünk, mivel önmagában egyik sem tud létezni. Mivel egymásra alapozzák működésüket, ha a rendszerből kivesszük bármelyik Fázist, akkor az összes többi is eltűnik. Önmagukban nem teljesek, és szubsztanciamentesek. Az Öt Fázis állandó változásban van, szüntelen egymásba alakulnak, ezért a legjobb kifejezés leírásukra dr. Pressing Lajos után, az Öt Változó Állapot.
Az Öt Változó Állapot elmélete öt állapot leírását tartalmazza. Ezek sorrendben: a Fa, a Tűz, a Föld, a Fém és a Víz. Egyik Változó Állapot sem több mint a másik, egyik sem helyezhető a másik alá vagy fölé. A Fa jelentheti egyben a fát is, de inkább a fásságot, mint a Víz a vizességet, a Föld a földiességet, a Fém a fémességet, a Tűz a tüzességet. Egy ember életében mind az Öt Fázis megtalálható, de általában kettő mindig erősebben működik, mint a többi. Ennek a két Változó Állapotnak a harca, illetve a harcból felszabaduló feszültségek hozzák létre mindennapi pozitív és negatív konfliktusainkat. A fejlődés során a hangsúly természetesen más Fázisra is áttevődhet. Elmondható, hogy gyermekkorban főleg a Fa-Tűz, kamaszkor után a Tűz-Föld, felnőtt korban a Föld-Fém, és az élet utolsó éveiben, illetve perceiben a Föld-Víz és Víz-Fa befolyás alatt állunk. Átmeneti időszakokban gyakorta előfordul, hogy nem két egymás melletti Fázis befolyásolja életünket, hanem egymással szemben lévő állapotok ösztökélnek a továbbjutásra. Érdemes megjegyezni, hogy az Öt Változó Állapot egyes fázisai nem egyeznek az asztrológiai Elemekkel. Az azonos neveken kívül csupán hasonlóságokról beszélhetünk.
A részletes leírás olvasása során találkozhatunk olyan emberi tulajdonságokkal, amelyekben magunkra ismerhetünk. Sőt, ha alaposan megvizsgáljuk ezeket a jellemleírásokat, azt láthatjuk, hogy élethelyzetektől függően, minden Fázisból találunk ránk jellemző vonásokat, csupán néha tudatosabb vagy mélyebb régióinkban éljük meg őket. Hogy melyik Fázis hatásától függünk a legjobban, a hozott és a szerzett karakterünktől függ. A hozott karaktert a fogamzás pillanata, és az előtte levő életeink minősége alakítja ki. Ez általában egy, de néhány esetben kettő Változó Állapotot adhat számunkra. Ez a karakter életünk alapvető jellemét hozza létre. Nincs rá képlet, amellyel ki lehetne számolni, csak beavatott emberek képesek megmondani. Amennyiben gyermekkori neveltetésünk szabad teret adott a hozott karakterünknek, ennek a Fázisnak a tulajdonságai okozzák számunkra a legnagyobb örömöt és biztonságot. Ez az alaptermészet nem jó, és nem rossz, hanem alakításra vár. Mindenki megkapta a saját alaptermészetét, amely csírájában tartalmazza a fejlődéshez szükséges lehetőségeket, magokat, de ezt nekünk kell jóvá fejlesztenünk.
A többi karaktert a születésünk pillanatában szereztük meg, méghozzá egyet a születés évétől, egyet a születés hónapjától, egyet a születés napjától, és egyet a születés percétől, vagy pillanatától. Ideális esetben ez Öt Változó Állapotot ad ki, de mint láthatjuk (két hozott Fázis esetén), ez néha több is lehet. A helyzetet tovább bonyolítja az, hogy az egyes idősíkokban megszerzett Fázisok lehetnek különbözőek, de megegyezők is. Általában vegyesen szoktak jelen lenni, így például beszélhetünk olyan emberről, aki vizes karaktert hozott, a föld évében, a tűz havában, a fa órájában és a víz percében, mellőzve a fém elemet. Nem zárható ki a teljesen azonos Változó Állapotok kombinációja sem, de valószínű, hogy az ilyen ember nem lenne életrevaló, és a természet sem engedné az ily mértékű egybeesést.
A következőkben először megtekintjük a Fázisokat önmagukban, harmonikus (azaz elegendő minőség és mennyiség) és diszharmonikus (azaz túlzott mennyiség, vagy hiány) szempontjából, ezután pedig egymásra gyakorolt hatásukat elemezzük. A megértés kedvéért testi és lelki szintre is felbontjuk a Fázisok tárgyalását.
Az Öt Változó Állapot jellemzése
Fa Változó Állapot
A Fát azért választjuk elsőnek, mert az élet szempontjából ez az első Fázis, amely kibújik a földből, és mozgásba lendül. Először a leggyakorlatiasabb oldalról, lelki szinten próbáljuk megközelíteni, hogy milyen egy kizárólag Fa típusú ember. A Fa egyhelyben áll, és birtokolja a körülötte lévő dolgokat, megfogja, és mint a fa törzse is mutatja, magas szintre felemeli azokat. Ez a Fa harmonikus oldala. A tudósok, és mindazok, akik bizonyos területen nagyot alkottak, magasra vitték a dolgokat, Fa tulajdonságúaknak mondhatók. Ebből kiindulva Fa Fázisra van szüksége egy olyan embernek, aki depresszív, szétesett és kitartás hiányában nem találja meg az életében azokat a kvalitásokat, amelyek számára célokat adnának. Ennek a Fázisnak az összpontosító ereje egyfajta lehetőséget nyújt ahhoz, hogy az ember végigmenjen egy úton, és elérje a célját.
Mint ahogy egy növény sem szereti a gyakori átültetéseket, úgy a Fa jegyű emberek sem szeretik a nem követhető, hirtelen változásokat. Egy váratlan költözés, vagy munkahelyi változás alapjaiban megrengetheti biztonságérzetüket. Elegendő Fa Fázis esetén az ember igen precíz és kitartó, a családcentrikusságuk gyökereit pedig mélyen az otthonba eresztik.
Amikor túl sok Fa van jelen egy emberben, az a fő érzelem alakul ki, hogy erős a különbség, nagy a távolság a saját világa és a külvilág között. Ilyenkor olyan kisebbségi komplexus alakul ki, amely maga ellen fordítja a világot. Azt hiszi, hogy mindenki azért született meg, hogy ellene tegyen. Ez kialakíthat egy olyan feszültséget is, amely agresszivitásban, hosszú ideig húzódó haragban jelenik meg. Az ember agresszívvá válik, amikor rájön, hogy ő nem tud bizonyos helyeken érvényesülni. Így kritika, elégedetlenség, agresszió fokozta depresszió lesz végeredményben a diszharmonikus Fa Fázis jellemzője.
A Fa típusú embert az ujjak, az izmok – főként a kéz izmai, amelyekkel kapaszkodik, szorít – jellemzik. Ha egy ilyen embernek megfogjuk a kezét, akkor azt érezzük, hogy az megszorít. Mint egy gyökér, átöleli az embert és megfogja. Ezzel is mutatja, hogy megragadja a lehetőségeket, és kiaknázza azokat. Testüket általában vékony bőr borítja, izmaik jól látszanak, szálkásak.
A Fa állapotot a tigrissel szimbolizálják. A tigris hatalmas, és áldozatát elszántan képes megragadni. Jellemző kérdés a diszharmonikusan Fa típusú emberhez: Mitől félsz?
Tűz Változó Állapot
A Tűz Fázis tipikus jellemzői a mozgás, a türelmetlenség, az aktivitás, a lelkesedés, az inspiráció. Nélküle nincsen mozgásra való törekvés. A Tűz mindenhova elvisz, nem engedi, hogy a dolgok elfásuljanak. Mivel nem szereti az unalmat, nem engedi meg, hogy ugyanazt, állandóan ugyanazon a szinten tapasztalja. Változtatni akar. Épp ebben rejlik a Tűz hátránya is, amikor túl sok van belőle. A Tűz odamegy, megkóstol valamit és elégeti, maximálisan kihasználva annak minden lehetőségét. Mindent maga mögött hagy, elégetve, elpusztítva. A szemei előtt mindig gyönyör van, mögötte viszont már csak pusztulás. A Tűz típusú embernél gyakran fordul elő kommunikációs probléma, annak ellenére, hogy könnyen létesítenek másokkal kapcsolatot. Eleinte ártatlansága miatt elnézik hibáit, de később feszültséget gerjeszt “gyerekessége”.
Szeret mindent megtapintani, mindent érzékelni, mindent megnézni, megenni, lenyelni és kiüríteni. Mivel hamar megunja a saját tapasztalatait, nem képes még egyszer ugyanazt, ugyanolyan lelkesedéssel átélni, végrehajtani. Kitartását csak a kihívások tarthatják fenn.
A Tűz típusú ember általában nedvesebb bőrű, az erei látszódnak. Minden, amire gondol, látszik rajta, nem képes elrejtőzni. Ránézünk és tudjuk, ezért vonásai erősen jellemzik. Lehet nagyon kövér és lehet nagyon vékony. Lehet alacsony és magas. Mint a Tűz is, állandóan változik.
A Tűz állapotot a sárkány szimbolizálja, végtelen intellektuális bölcsességével magasan az égben száll, minden jelenség felett. Önbizalomra, társadalmi eredményességre, szellemi erőre, egyensúlyra, gyorsaságra, élénkségre és koncentrációra törekszik. Jellemző kérdés a Tűz típusú emberhez: Mit akarsz?
Föld Változó Állapot
Értelem, tisztesség, meggondoltság jellemzi őt. Az adott problémát feltérképezi, megérti, pontosan mindent leír. A papír, amelyre ír, precízen meg van számozva, esetleg be is karikázva. Bár ezt a Fa típusú ember is megteszi, de míg ő félelemből, addig a Föld típusúak az átláthatóság kedvéért. Mindent szeret megérteni. Számára csak azok a dolgok működnek, amelyeket az agya egyszer felfogott. Ez bizonyos szempontból pozitív, de lehet negatív is. Az értelmet Európában nagyra értékelik, Keleten nem annyira. Nagyon nagy dolognak gondoljuk, hogy az embert az értelme megkülönbözteti az állattól. Keleten gyakran mondják, hogy nagy észhez kicsike szív járul.
A diszharmonikus Föld ember olyan, mint aki fotelben ülve, a kandalló mellett elolvas egy Taijiquan könyvet. Mivel okos, hamar megérti a mondanivalót, sőt a Földies ember magas intelligenciája miatt képes rejtett összefüggések meglátására, így ez nem lesz számára kihívás, és félreteszi a könyvet. A belső tapasztalás hiánya miatt azonban, valójában semmit sem értett meg annak mélységéről. Úgy gondolja, igazából nem kell végigjárnia ezt az utat, mivel a könyvben található sok gyakorlat csak azoknak való, akik nem olyan okosak, mint ő. Az ilyen típusú embernek mindig jól esik egy olyan tanítómester, aki néha erélyesen neveli őt. Kitartásuk bizonytalan, mert megértésük függvénye.
A családon belül például ők a nagyszülők. Azok a diszharmonikus Földi befolyás alatt álló nagyszülők, akik úgy gondolják, hogy már semmit nem érhetnek el az életükben, már nincsen semmi olyan, ami igazán érdekelné őket, és amúgy is túl öregek és betegek ahhoz, hogy elérjenek dolgokat. Ők hirtelen befásulnak, nem a Fa értelmében, hanem csak intellektuálisan követik már az eseményeket. Ezért a túlzott Föld típusú ember nem a jelenben él, hanem a múltban, vagy a jövőben. Erősen jellemző rá az aggódás, a töprengés, illetve az álmodozás, a belefeledkezés a múltba, az emlékezés. Ez az energia szétszóródáshoz, kiszáradáshoz vezet.
A Föld embere megszállottan tud egy bizonyos dolgot végezni, de mint tudjuk, a megszállott emberből pont az hiányzik, amire ő annyira vágyakozik, a tapasztalat. Aki egyszer megtapasztal valamit, és abban otthon van, azután már nem akarja jobban megérteni. Ha valaki érti, hogyan működik a szerelem, attól még nem történik semmi. Ha viszont egy Földies embernek problémái vannak hasonló dolgokkal, intellektuális úton próbálja megoldani azokat. Ő az, aki annyira nem őszinte önmagával szemben, hogy nem hajlandó elfogadni a saját érzelmeit, ezért intellektuális magyarázatok tömkelegét szüli, és nagyon okosan mindent megmagyaráz. Ha a megfelelő időben megkérdezzük, hogy boldog-e, akkor sírással válaszol a kérdésre, annak ellenére, hogy előtte a boldogságról, és a biztonságról prédikált. Ez volt a diszharmonikus Föld.
A harmonikus Föld nagyon jó: odamegy, megfogja, megnézi a dolog elejét, megnézi a végét, feltérképezi lehetőségeit és már csinálja is. Körültekint és felhasznál. Ilyennek kell lennie egy szülőnek, amikor gyermeke sírásakor megnézi a lehetőségeket, hogy mi lenne a gyermeknek a legjobb. Ezért a Föld tud önzetlen lenni.
A bölcsesség is egy földies dolog. Általában kétféle bölcsességet különböztetünk meg a keleti rendszerekben, amelyeket két külön szó jelöl, a tibetiben például a tab és a serab. Az egyik intuitív, női bölcsesség, a másik pedig intellektuális, férfi bölcsesség. Az egyik a tapasztalatokból, a másik az agyból jön. Az utóbbi megért mindent, átlátja a szituációt, és látja, hogy mit kell tenni. A női bölcsességnek nem kell megértenie mindent, csak ránéz, és rögtön tudja, hogy mit kell tenni, és teszi is azt. Például éjjel sír a gyerek, és mind a két szülő fáradt. A férfi végiggondolja, ha még háromszor fog sírni, akkor már biztos nagyon éhes. Végiggondolja, ha már úgyis itt fog sírni egész éjjel, akkor inkább megeteti, és a probléma megoldódott. A nő e helyett egyszerűen feláll és megeteti. Végül is ugyanaz lesz az eredmény, csak az egyik egy kis kunkoron keresztül jutott ugyanoda, míg a másik ment, és megoldotta a problémát.
A Föld típusú embernek – mivel nagyon erősen jellemző rá a nedvesség, a gyomor és a lép túlzott működése – a szíve és a veséje hamar kimerül. Fiatalkorban az ilyen ember teljesen egészséges, bizonyos kor után azonban erős energetikai kimerültség jellemzi. Ennek oka, hogy nagyon erős a felső központ, a fej működése, ami az alsókból húzza fel az erőt. A vese és a szív elégtelensége jellemzi szinte mindegyikőjüket.
A Föld Változó Állapotát a medve szimbolizálja. Bátor, erős, de szórakozni is szeret. Nem agresszív, csak ha bántják, ezért a jelentős üzletembereket is ez a Fázis jellemzi. A Föld serkenti a gondolkodást, találékonyságot, és növeli a döntésképességet. Jellemző kérdés a Föld típusú emberhez: Miért félsz a boldogságtól?
Fém Változó Állapot
A Fém Fázis már Yin elem, így ez a belső világot, az értelem számára nem felfogható dimenziókat jelenti. Ennek a Fázisnak a felhalmozása pusztán a megértésen keresztül nem lehetséges. A Fém kardjával elvágja az eddigi Yang Fázisokat, túljutva rajtuk eljut a módszer nélküli módszerekhez. Segítségével tudunk bejutni a meditáció intuitív világába. Leíró elméleteket, makacs kötődéseket és filozófiai tételekbe való belebonyolódásokat mindenféle racionális következtetés nélkül képes könnyedén félretenni, szinte gúnyt űzve belőlük. Ha ezt a tulajdonságát túlzásba viszi, képes olyan dolgokat is elvágni, amelyre szüksége lehet.
Akiben nagyon erős Fém van, mindenben észrevehet egy nagy ürességet, amelynek következtében idővel semminek sem látja különösebb jelentőségét. Akik lecsendesítő meditációt végeznek, nagyon hamar tapasztalják a dolgokat jellemző ürességet. Észreveszik, hogy minden meg van fertőzve az ürességgel, és mindennek a természete ez. Viszont diszharmonikus Fém esetén az ürességet rosszul értelmezik, összekeverik a semmivel, vagyis nem találnak olyan dolgot, ami életet adna számukra. Az üresség és a semmiség között az a különbség, hogy a semmiből nem lehet csinálni semmit, az ürességből pedig bármi létrejöhet. Az ilyen ember mindent elvág, még mielőtt jobban megfigyelte volna.
A Fém Fázis az előző három Fázis telítettségéből születik. Tanulni, tapasztalni és levonni a következtetéseket. Ezt a kört addig kell folytatni, míg meg nem látjuk a racionális tudás végességét, sőt egyfajta kiábrándultságot is jó, ha érzünk felé. Ha ez megtörténik, csend keletkezik a fejben, amely már a Fémesség jelenlétére utal.
A szorongást kiváltó érzelmek kezelésének legpozitívabb eszköze ez a Fázis, ezért a keletiek szívesen használják. Mivel túl van a módszereken, nincs benne semmilyen trükk. Az ember egyszerűen elhatározza, hogy csak a legjobb érzelmeit hajlandó elfogadni. Így, ha azon veszi észre magát egy tiszta pillanatában, hogy elragadták az érzelmei, egyszerűen eldobja őket. Ha bármiféle megértést vagy haszonelvet kever döntésébe, problémáin nem lesz képes túljutni.
A Fém típusú embert hidegnek találjuk, amikor érintkezünk vele. Erős szőrzet jellemző rá, mert erő van benne. Nem aggódik, nagyvonalú, életenergiája túlteng. A hagyományos kínai gyógyászatból tudjuk, hogy a haj a szív és a vese túltengése, vagyis „meghosszabbítása”. A hajon kívül minden más szőrzethez is tartozik valamely belső szerv. Ha a szív rendben van és az érzelmek pozitívak, akkor a haj is erősebb.
A Fém Változó Állapotát a sas szimbolizálja. Repülése a Szellemet jelenti, szabadon magasra száll minden megerőltetés nélkül, repülése közben a táj minden részletét megfigyeli. Éber és intelligens, csendes derű jellemzi, szinte láthatatlan. A vadászat kedvenc szórakozásainak egyike. Jellemző kérdés a Fém típusú emberhez egy kijelentés: Tökéletes vagy, mindent nagyon jól csinálsz!
Víz Változó Állapot
A Víz a leginkább Yin Fázis, a női esszencia lényege. A Víz folyik, mindenhova eljut, mindent észrevesz, mindent képes felfogni, átlátni. Alkalmazkodó képessége olyannyira tökéletes, mintha nem is lenne önálló tulajdonsága, sajátos jelleme. Lágysága mögött elpusztíthatatlanság van, hiszen csak olyan valaki képes bármilyen formát felvenni, akinek alaptulajdonságai megváltoztathatatlanok. „Mint ahogy a víz, az egyik leglágyabb dolog, a követ is kivájja”, mondja a mondás.
Mivel állandóan alakul, állandóan változik, saját létezése felől kételyei vannak. Bár környezete tudja, hogy képlékeny jelleme mögött kincsek rejtőznek, de ő ezzel nincs tisztában.
Kétféle víz van: amelyik már megfagyott, illetve amelyik még nem fagyott meg. A pozitív Víz az alkalmazkodó képesség, amit a férfi szeret a nőben. Ha azonban a Víz megfagy, a boldogságát elveszített Titán lesz, aki harcol a világ ellen. Ez gyakran előfordul, ha egy Víz Fázisú ember egy erőteljes egyéniség mellett él. Saját tehetetlenségét felismerve utánozni, körbefolyni szeretné őt, felnézve határozottságára. A Víz a határozottságra folyékony állapotban, természeténél fogva nem képes. Ezt felismerve félelem és depresszió keríti hatalmába. Ha az ilyen ember fejlődésének ebben a szakaszában nem találja meg azt a szellemi forrást, amelyre támaszkodhat, azt a belső vallást, amely edényül szolgál Vizének, akkor megfagy, és keménnyé válik. Ez megjelenhet egy önmagára erőltettet viselkedési formában, amelyet makacsság, gőg és akaratosság jellemez.
A Víz típusú embert a csontok jellemzik. Vékony, hegyes ujjak, vagyis minden nőies tulajdonság. A női ideálok általában Víz típusúak. A Víz Változó Állapotát a majom szimbolizálja. Mindenütt ott van, kíváncsi, felismeri szabadságát a szituációkban és ki is éli azt. Jellemző kérdés a Víz típusú emberhez: Mi a célod?
A Változó Állapotok egymáshoz való viszonyáról
A kínaiak általában azt javasolják, hogy ha az Öt Fázis közül az egyikből több van, azt csökkentsük. Viszont Mesterek véleménye szerint, ha az egyikből több van, emeljük fel hozzá a többit, mert a lényeg az, hogy egymással harmóniában legyenek, minél magasabb szinten. Lehet valaki lényében nagyon harmonikus az Öt Változó Állapot, de ha mindegyik csak gyengécskén van jelen, akkor ő egy gyenge jellem. Inkább legyen mindegyikből nagyon sok és nagyon harmonikus – mennyiség és minőség egyben.
Miután felismertük, hogy mely két Fázis kapcsolata alakítja jelenleg életünket, tanulmányoznunk kell a következő rendszert, amely segít a többi Fázis harmonizálásában:
Az egyes Fázisok sorrendben való kialakulása
Mint már említettük, az Öt Fázis kialakulásában van egy sorrendiség, nevezetesen a segítő ciklus. Kétféle kialakulást különböztetünk meg:
- az egy életen belüli nagy kört, és
- az apróbb dolgok működéséből kialakuló kis kört.
Nagy Kör
Magát a születést, illetve az azt követő gyermekkort a Fa Fázis jegyében töltöttük. Ez az időszak az energiagyűjtés és fejlődés időszaka volt, ahol még nem a tapasztalatokon volt a hangsúly, hanem a tapasztalatokat megszerezni képes eszközök kialakításában. Itt veszi kezdetét a Yang.
Ezt követően a nemi vágy beindulása, a törekvésre való kényszer jelenik meg a leginkább Yang erő kialakulásában, a Tűzében. Ezt az időszakot a Fa állapotában összegyűjtött erő szétosztása jellemzi, amely újabb és újabb tapasztalatok megszerzésére motivál bennünket. Az erősen lobogó Tűz lassan elégeti tartalékainkat, de növeli tapasztalatainkat mindaddig, míg felismerjük azt, hogy ezt így nem lehet folytatni tovább.
Ez a felismerés általában negyven éves korban szokott bekövetkezni. Ekkor átlépünk a következő szintre, a Földre. Itt kezdetét veszi az idős kor, amikor is az ember már nem új dolgok tanulmányozásával foglalatoskodik, hanem a már kialakult elvárások és igények szerint igyekszik bebiztosítani az életét. Ez nem az alkotás megszűnését jelenti, hanem azt, hogy partra ért, és már nem kell a kutatással időt töltenie. Az emberek nagy része ebben az állapotban marad a halála előtti rövid kis ideig, amely időszak alatt a Föld Fázis diszharmonikussá, vagyis konzervatívvá válik.
Ettől a ponttól jönne az élet Yin oldala, az ebbe való belépés azonban igen nehéz. Ahhoz, hogy át tudjunk jutni, a Yangot fel kell adni. Mindazt a tapasztalatot, mindazt a vágyat, amely eddig mozgásban tartott minket, könnyedén el kell hagyjuk. Ide csak azok jutnak el, akik a Yang oldalt, a relatív világot már mélységében is megismerték, vágyaikat kiélték. Ekkor a hideg, élettelen, semmirekellő tapasztalatok sokasága által kiváltott undor fog segíteni a Yin, vagyis az abszolút oldalra való jutásban. Azok az emberek, akik életük során nem jutnak el ezekhez a tapasztalásokhoz, a haláluk előtti órákban, percekben, spontán részesülnek a Yin oldal áldásaiból.
A tapasztalatok szerint a legtöbb ember a Yang oldalról a Yinre nem kerül át tudatosan, ezért az Öt Fázison belül egy kis kört alakít ki a Yang oldalon. Ez a Fa – Tűz – Föld – Fa… Vagyis amikor megszerzi a kellő tapasztalatokat, majd levonja a tanulságot, az energiahiány miatt a múltba feledkezik, nosztalgiázik és elkezdi utánozni régi emlékeit. Újra járja ugyanazt a kört. Ebben az esetben az élete nem fejlődik, bár ő úgy érzi, mert változásban van.
Az Öt Fázissal való munka csak akkor válhat gyakorlatiassá, ha azokat külön-külön már ismeri valaki. Ehhez rendelkezésre állnak meditációk, de ha a tudatunkat kinyitjuk a Fázisok megismerése felé, azok spontán is meg fogják ismertetni magukat. Törekedjünk az egyes Fázisok megismerésére, mennyiségének növelésére, de a legfontosabb a kapcsolatuk harmonizálása. A cél tehát nem az, hogy az egyes állapotokat megtapasztaljuk, hanem az, hogy a lehető legtöbbször bejárjuk ezt a kört, amely spirálisan emel minket egyre magasabb és magasabb szintre!
A Fázisok egymásra hatása
Mint már említettük, az Öt Változó Állapot elmélete akkor válik gyakorlatiassá, használhatóvá, ha a Fázisok egymásra hatását vizsgáljuk. Négy módszer van arra vonatkozólag, hogyan tudunk hatni az egyes Változó Állapotokra. Ebből kettő egyértelmű, de kettő kissé furfangos. Ezek a következők:
Segítő ciklus
A segítő ciklus a következő: a Fa táplálja a Tüzet, a Tűz Földet teremt az által, hogy elégeti a Fát, a Föld Fémet érlel, a Fém Vizet fakaszt, a Víz pedig növeszti a Fát. Ebből látható, hogy ha valamelyik Fázist növelni akarjuk, akkor az előtte lévőt kell növelni. Ha sok Fát teszünk a Tűzre például, akkor a Tűz is nőni fog.
Gátló ciklus
A gátló ciklus a következő: a Víz eloltja a Tüzet, a Tűz megolvasztja a Fémet, a Fém kivágja a Fát, a Fa megköti a Földet, a Föld pedig gátat szab a Víznek. Ezt a ciklust akkor használjuk, ha csökkenteni akarjuk valamelyik Fázist. Például, ha sok a Tűz, oltsuk el a Vízzel.
Kihasználó ciklus
Ezt a módszert akkor használjuk, ha ugyancsak csökkenteni szeretnénk az egyes Fázisokat. Ekkor növeljük a soron következő Fázist, mivel az elfogyasztja a csökkenteni kívánt állapotot. Vagyis, ha növeljük a Földet, az csökkenteni fogja a Tüzet, mivel belőle táplálkozik.
Oldó ciklus
Ezt a módszert akkor alkalmazzuk, ha növelni szeretnénk az adott Változó Állapotot. Mivel minden Fázisnak gátolnia kell valamely másik Változó Állapotot, ez erőt vesz el tőle. Ha viszont a gátolt Fázis már gyenge, ez a szabályzás nem visz el jelentősebb energiát a gátlótól. Így ha csökkentjük a Fémet, nő a Tűz. Ez egyértelmű olyan szempontból is, hogy a csökkent Fém már nem tudja olyan mértékben gátolni a Fát, ami ennek hatására megnövekszik, és jobban tudja táplálni a Tüzet.
Hányféleképpen tudunk hatni egy Fázisra?
A következőkben nézzünk egy példát ezek megértésére: vegyük példaként a Fát. Ha valakinek kevés a Fája, mit tudunk tenni?
- Mi táplálja a Fát? A Víz. Ezért öntözni kell a Fát, hogy felnőjön.
- A Tűz növelése kihasználja a Fát, vagyis csökkenthetjük a Tüzet.
- A Fém, mivel gátolja a Fát, ezért ennek csökkentése vagy növelése ugyancsak szabályozza a Fát.
- A Fa gátolja a Földet, így a Föld gyengítése energiát szabadít fel a Fa számára.